Százszor kell elmondani... - Örömteli nevelés

március 20, 2026

Százszor kell elmondani?

Részlet Novák Ferenc Szülői GPS című könyvéből

„Ezerszer mondjam el?”, „Nem csinálja azt, amit kérek tőle” – és még ki tudja hányféle módon panaszkodik a szülő arról, hogy nem hallgat rá a gyerek. Sok mindent értenek azon, hogy „nem hallgat rám”. Van, aki azt, hogy a gyermeke nem teszi, amit kér tőle, vagy nem hagy abba valamit, amire kéri, hogy ne tegye. Másvalaki azt érti ezen, hogy nem figyel rá a gyerek.

Akár azt mondja valaki, hogy „Nem hallgat rám a gyerek”, „Ezerszer mondjam el?”, „Rongyosra tépem a számat!”, „Hányszor mondjam még?”, „Százszor kell elmondani?” vagy azt, hogy „Nem csinálja, amit kérek tőle”, az igazi probléma az, hogy a gyerek nem működik vele együtt.

Az együttműködést tanulja a gyerek. Ez nem egy képesség, ami velünk születik…

Az együttműködés hiánya mögött olyan sok okot találhatunk, hogy az ezzel a fejezettel való teljességre törekvés is szétfeszítené e könyv kereteit. Ahhoz azonban, hogy végül ne kelljen ezerszer elmondani, kiemelhető néhány módszer, és a hozzájuk való megoldások is.

1. Odaillő mértékű irányítás
2. Egyetértés
3. Még nem fejezte be
4. Ismétlés, de hogyan?

Ebben a bejegyzésben az “Egyetértés” részben található megoldás egy szeletét olvashatod, a továbbiakat megtalálhatod a Szülői GPS könyvben.

Egyetértés

Amikor a gyerek egymás után csak ígérget, hogy mindjárt jövök, akkor nyilvánvaló, hogy nem túl vonzó számára az, ami jön, ahhoz képest, amit eddig csinált. Erre megoldás, ha vonzóvá tesszük azt, ami most jön. Ha nem akar elindulni az oviba, akkor érdemes felvázolni, hogy melyik barátja várja őt, vagy milyen szabadtéri játékot lesz módja játszani. Amikor nagyon-nagyon nem akar menni, arról lesz egy külön fejezet: Nem megyek oviba/suliba.

Ahhoz, hogy általánosan egyetértés legyen abban, amiben a gyerektől együttműködést várunk – ilyenek például a napi rutin dolgok –, ahhoz nem jó időpont és módszer „lyukat beszélni a gyerek hasába” akkor, amikor éppen durcás vagy hisztis azért, mert el akarod hívni a játékától. Tanítgasd olyankor arra, hogy mit miért csinálunk, vagy miért csinálunk valamit abban az időpontban, vagy a családdal egy időben, amikor a gyerek éppen jó állapotban van. Egy zaklatott gyereknek magyarázni falra hányt borsó, és még több feszültséget eredményez, különösen pedig akkor, ha a szülő is elég ideges már amiatt, hogy a gyerek nem teszi a dolgát. A napi rendszeres teendőkről adj neki saját szintjén felfogható megértést olyankor, amikor láthatóan jól van, és neked is van türelmed. Gyorsan tanítani csak annyit jelent, hogy letudtuk a kötelezőt, de nem győződtünk meg arról, hogy a gyerek érti, tudja csinálni, be tudja tartani.

Ha a gyerek alapvető tennivalóit nem éppen a tennivaló idején akarjuk reálissá tenni számára, akkor könnyebben kapunk együttműködést.

Törekedj azzal a sebességgel tanítani valamit a gyereknek, amivel ő képes megérteni. A megértés nemcsak annyi, hogy értjük a szavakat, hanem értjük annak a mondandónak a fontosságát is. Ehhez nem elég beszélni, kell még hozzá kedvesség és az is, hogy a gyerek legalább részben képes legyen ugyanazt érteni a dolgokon, amit te is értesz rajtuk. Ha mérgesen, hibáztatva, netán kiabálva mondunk valamit a gyereknek, akkor tekintheted úgy, hogy egy lefagyott szoftverhez beszéltél – szinte semmi sem megy át abból, amit mondtál…

Miért mosunk fogat, miért eszünk, miért megyünk oviba, ezek mind olyan dolgok, melyekről a mai gyerekek nem kapnak elég, számukra reális információt olyankor, amikor azokat be is tudnák fogadni. Amikor azonban húzódoznak, elindul a szülő magyarázó gőzhengere, hogy értsd meg ezt, meg értsd meg azt, pedig éppen ilyen állapotban nem fogadja be a gyerek, hogy mi miért szokás vagy szabály. Ha apuka vagy anyuka óvodába való beszoktatás előtt elvitte volna a gyereket a munkahelyére vagy legalább a közelébe, hogy megmutassa, hogy amikor te oviban leszel, akkor én itt, akkor a gyereknek lenne egy képe arról, hol vagy, és nem úgy képzelné el, hogy ő hiányzik mellőled otthon.

Nemcsak a napi rutin tennivalókat, hanem egyebeket is alaposan reálissá kell tenni a gyerek számára, ha nem szeretnél évekig tartóan unalmas napi játszmákat folytatni vele például arról, hogy miért öltözünk fel, miért eszünk, miért menjen bilire vagy vécére. Ahhoz, hogy valami reális legyen számára, vedd figyelembe, hogy mennyivel kevesebbet tud a dolgokról, azok összefüggéseiről…

Ha többet szeretnél tudni ennek a problémának a megoldásához, kezeléséhez, további nézőpontokat és technikákat olvashatsz a Szülői GPS könyvben.